Prologue

,,Ülök a balkon alatt, s a távolba nézek. Egy zápor kellős közepén szívok.Az eső monoton kopogású cseppeket ejt a cserép tetőre. A szerencsétlen kadétok, még ebben a cudar időben is gyakorolnak. A manőver felszerelések sodronyának halk suhogása hallatszik a távolban. Kortyolok egyet a forró teámból, slukkolok egyet a dohányomból.
-Ha így folytatod, sosem fogsz leszokni.- hallatszott egy kedves hang az ajtó felől.
-Ha így folytatod, sosem fogsz rászokni. -mosolyodtam el. Spike. Spike, életem értelme. Ő az, akivel először sétáltam be a Kiképző Osztag kapuján, és ő az, akivel együtt fog életem gyertyájának lángja kialudni. Az életemet képes lennék érte feláldozni, mert ő a mindenem.
-Inkább még egy ideig kihagyom.-huppant le mellém. Tipikus jófiú. Dohányt sosem szívott, részeg se volt még igazán.
-Nem tudod miről maradsz le. A dohány élvezet. Főleg a Pixis féle. Minden egyes slukk, egy külön történet, egy külön élmény.
-Faith...mi lesz most?- váltott komoly hangnemre.
-Hogy érted?-kérdeztem a lehető legértelmetlenebbül.
-Az óriások egyre többen és többen vannak, akár már ma betörhetik a falakat.-Nézett szomorúan a Mária fele-Mi lesz akkor? A felderítő egység egyre csak fogy és fogy. A felderítőket sorba végzik ki a Titánok. Ki lesz akkor aki megállítja őket? A kadétok? Még a penge csere is órákba telik náluk. Kik maradnak akkor? -tette fel a költői kérdést.
-Mi.
-Na tessék...Faith...ha el kell egyszer mennem oda...kérlek sose felejts el...
Már ketten ülünk a balkon alatt. Egy zápor kellős közepén szívunk. Az eső monoton hangú cseppeket ejt a cserép tetőre..."