Chapter 3.

*4 évvel később*
Száguldás. Nincs is jobb a száguldásnál. Suhanni a levegőben, szárnyalni a szabadság szárnyain. A manőver felszerelés kattan, a sodrony visszahúzódik. Kardok pengéi csattannak, nyakszirtek zuhannak, óriások hullanak.
Ám a falakon belüli katonaság sem mindig fenékig tejfel. A béke sok emberáldozatot követel. Vannak, akik ezt túlélik,és vannak, akik nem. És ha az osztagok nagy része elhalálozik, akkor kit lehet büntetni? Kit? Hát persze, hogy a szerencsétlen, lusta népért küzdő hős katonákat. Így van ez napjainkban is, most, hogy kissé sikerült visszaszorítani a titánok egyre csak növő erejét. Az életben maradt katonákat, élükön hadnagyukkal-már ha túlélte a támadást- a bíróság elé hívatják, majd elveszik mindenüket. A vas oszlophoz bilincselve vallatják a hadnagyokat, ha pedig valami nem tetszik nekik, osztagukat büntetik. Mivel én nem tartozom a fejesek közé, így rám is iszonyatos csapásokat mérnek újra meg újra. A mi osztagunk járta meg a legjobban. Nem kekeckedésből, de a Ichiru Osztagunk teljes épségben maradt, -ezidáig- nagyszerű hadnagyunk miatt. Az egység 75%-a elveszett, az életben maradtakra pedig valami féle bűnt ruháznak. Ezek után ki az, aki a hazáért kész igaz harcot vívni? Hogy utána a poros cellában töltse le élete hátralévő részét? Felség árulás vádjával, az 56-os Ichiru Osztag összes tagját letartóztatják. A hadnagyok sorsáról a későbbiekben döntenek, addig őket egy külön szobába hurcolják nem túl emberséges módon.
-Hadnagy Uram!-kiáltok teli torokból, duzzadt szemekkel, könnyezve. Sipító hangom gondosan szőtt pókhálóként tölti be az egész bírósági termet. Hangom megint csak elvészni látszik a felbőszült nagyurak ordibálásai közt. A bíró megelégeli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában,így parancsot ad ki a vallató őröknek, az újabb támadásra. Utolsó emlékeim közt szerepel egy felém nyújtott hadnagyi kéz, egy "Vigyázz!"-t artikuláló ajak, egy mérhetetlenül fájdalmas csapás, mely rögtön a padlóra küld. A még megmaradt, hajszálnyi energiámmal, szememet, s fülemet egy utolsó pillanatra kinyitom. Egy szőke tincs, mely játékosan cirógat, egy vaskos kar, mely átölel, s egy erélyes hang, meg azt kiáltja:
-Kisasszony, jól van? -Majd ér pattanás, s világomat se tudom.Ájultan fekszem a bíróság főteremének rideg padlókövén. Egy szőke tincs, mely játékosan cirógat, egy vaskos kar, mely átölel, s egy égő ajak, mely forró csókot lehel, immáron kihűlt számra...

Chapter 2.

A kocsi megrázkódik, egy nagyobb termetű kavics lehet az oka. Vajon felébredtem a rémálomból? Hova tartok? Csak jöttek, s vittek... elköszönni se volt időm, Spikeról is csak egy kis képet tudtam elhozni,melyet a zsebem mélyére csúsztattam. Vajon mi lehet vele? Dél óta nem is láttam...apropó dél...jó lett volna az a borsó főzelék, eléggé megéheztem az úton. Már vagy 5 órája utazunk. Kint is sötétedik, remélem hamarosan megérkezünk. Mintha kérésem egy parancs lenne, a kocsi ajtaja hirtelen kinyílik, s a retinámba erős, sárgás fény hatol. Hát megérkeztünk volna? Úgy tűnik igen, mert az előbbi mogorva légionista nem túl szépen kitessékelt a kocsiból. Hova kerültem? Ez még a Vénusz szállónál is rosszabb...Csak nem..? Míg otthon fejesnek számítottam, itt mindent újra kell kezdenem? Nos...üdv a gettóban... Ahogy kiléptem a kocsiból, az bevágta az ajtót, s rögtön elhúzott. Hmm...szép. 
*Kopp Kopp* Semmi. Gondoltam még egyszer kopogok, de ahogy felemeltem a kezem, az ajtó kivágódott, és egy eszelős, szemüveges, női arc bámult a képembe. Ijedtemben majdnem hanyatt vágódtam. Valószínüleg ez látszott is rajtam, mert a nő bűnbánó arccal kezet nyújtott. 

 -Szervusz! Biztos te vagy az új lány! Vagyis valamelyik...körülbelül 1000 új katona érkezett, biztos te is egy vagy közülük! Ne hari, ha megijesztettelek, Hanji Zoë vagyok, osztag vezető,és az újak kiképzője. Kihez van szerencsém?
 -Nos...én Faith Maddox vagyok. Shinwa városából, örülök a találkozásnak, de esetleg bemehetnénk? Eléggé fázom, és sötét is van már.. 
-Jajj bocsika,de illetlen vagyok, nyugodtan, épp most álltunk neki a vacsinak! Kérsz? -Rögtön felcsillan a szemem. 
 -Hát persze, hogy kérek, nagyon szépen köszönöm!- máris lecsapok egy nagy adag lekváros buktára, aztán még egyre és még egyre és... eközben összebarátkozok a többiekkel. Mind kedvesek és rendesek, de ez a Hanji.. hát... érdekes egy nőszemély. Kezdjük ott, hogy órákig faggatott, hogy mi a vélemény a buktáról, otthon finom-e, majd valami Sawyer-Bean ügyről kezdett hadoválni. Hát rendben. Nemsokára nyugovóra térek, átgondolni a mai napot. Vajon mit csinálhat most az én Spike-om? Biztos ő is ezt gondolja rólam....Hogy fogja bírni a melót? Ő sosem tudna rákiabálni a kadétokra, ő önzetlen, mindig azon van, hogy másoknak segítsen, de olyannyira, hogy sokszor elfelejt magával foglalkozni. Mások érdekeit magasan a sajátjai elé helyezi, ő egyszerűen olyan jó, ő egyszerűen...Spike...

Chapter 1.

Az eső elállt, a cserép se kopog már. A kadétok fáradtan, de vígan közelítenek a Vénusz Szállóhoz. Hőn szeretett balkonunk fele tartanak. Ruhájuk csurom egy víz, csurog belőlük a kosz. A kiképzést a pengék kb. 1/5-e élte túl. Pff micsoda pazarlás...ahogy az első kadét megpróbálja mocskos bakancsát a balkon padlójára helyezni, ösztönösen a pengéimhez nyúlok, s lehasítok egy darabot lábbelije orrából. -Mégis mit képzelsz?! Hogy majd így bemehetsz a szállóba? Majd ha te takarítasz! Egy-kettő le a bakancsokat és kabátokat, van elég hely az udvaron, ott majd megszáradnak. Fáradt nyögések százai hallatszanak. Spikekal elégedetten összevigyorgunk. *délben az ebédlőben*
 -Nyammi borsó főzelék!-néztem hálásan a konyhásnénire. A sok válogatós csitri/pojáca mind undorodik. Ha tudnák, milyen jó sorsuk van...a gettóban még ilyenre sem telik. Lehuppantam kicsiny kis asztalunkhoz, a 12-eshez. Ez az itteni "fejesek"asztala. Élvezkedek egy sort a borsó főzelék meleg, otthoni illatában, majd a kanál fele nyúlok. Ekkor egy hideg kéz kopogtatja meg a vállamat. -Faith Maddox?-hátrafordulok. Egy felderítő egységes címert pillantok meg az erélyes hang gazdájának kabátján...
-I-Igen. Szolgálatára Uram, miben segíthetek? 
-Azzal az ürüggyel küldtek minket ide, hogy közöljük önnel azt a nemes hírt, hogy felvételt nyert a külső régiókba, Erwin Parancsnok fennhatósága alá. 
-Öm..azt hiszem valakivel összekevernek. Én nem felvételiztem semmilyen Parancsnokhoz. Az úr megajándékoz pár lesajnáló pillantással, majd megszólal. 
-Ide nem felvételiztetnek senkit, kis csillagom, csupán jelzik, hogy az ország védelme érdekében önnek a külső régiókba kell utaznia. 
-Khmm....-Spike kezéből kiesik a kanál, szegény majdnem megfullad a hír halatán. -már pedig én azt nem hagyom! - kiált határozottan, miután újra kap levegőt. 
-Hát jó- szól a felderítő légionista. - elhurcolni! Csak zavaró tényező. - két hatalmas izmú ember karol Spike-ba, és átviszik a csarnok másik végébe. Próbálok utána kiabálni, de ez semmit nem ér az elégedetlen ebédlők panasz áradata mellett. Ugyancsak két izmos ember áll mellém, s kísérnek egészen hazáig. 30 percem van csomagolni, búcsúzni. Kész emberrablás! A kadétoktól eltérően nekünk nem a Vénusz szállóba van a lakóhelyünk. A végzett katonák saját lakást kapnak, melyek az ő tulajdonuk. Amint beérek szerény kis hajlékomba, megcsapja orromat a dohány bódító illata. Cseresznye fából készült bútorok mindenütt. Egy konyha, egy fürdő, egy nappali, két hálószoba, melyből egyiket dolgozóvá alakítottam át. Nincs túl sok dolgom, de ami van, azt szeretem, és becsülöm. Nem tudom mennyi időre leszek távol, így azt se, mit és mennyit pakoljak. Egy hónap? Egy év? Talán örökre? Ki tudja...

Prologue

,,Ülök a balkon alatt, s a távolba nézek. Egy zápor kellős közepén szívok.Az eső monoton kopogású cseppeket ejt a cserép tetőre. A szerencsétlen kadétok, még ebben a cudar időben is gyakorolnak. A manőver felszerelések sodronyának halk suhogása hallatszik a távolban. Kortyolok egyet a forró teámból, slukkolok egyet a dohányomból.
-Ha így folytatod, sosem fogsz leszokni.- hallatszott egy kedves hang az ajtó felől.
-Ha így folytatod, sosem fogsz rászokni. -mosolyodtam el. Spike. Spike, életem értelme. Ő az, akivel először sétáltam be a Kiképző Osztag kapuján, és ő az, akivel együtt fog életem gyertyájának lángja kialudni. Az életemet képes lennék érte feláldozni, mert ő a mindenem.
-Inkább még egy ideig kihagyom.-huppant le mellém. Tipikus jófiú. Dohányt sosem szívott, részeg se volt még igazán.
-Nem tudod miről maradsz le. A dohány élvezet. Főleg a Pixis féle. Minden egyes slukk, egy külön történet, egy külön élmény.
-Faith...mi lesz most?- váltott komoly hangnemre.
-Hogy érted?-kérdeztem a lehető legértelmetlenebbül.
-Az óriások egyre többen és többen vannak, akár már ma betörhetik a falakat.-Nézett szomorúan a Mária fele-Mi lesz akkor? A felderítő egység egyre csak fogy és fogy. A felderítőket sorba végzik ki a Titánok. Ki lesz akkor aki megállítja őket? A kadétok? Még a penge csere is órákba telik náluk. Kik maradnak akkor? -tette fel a költői kérdést.
-Mi.
-Na tessék...Faith...ha el kell egyszer mennem oda...kérlek sose felejts el...
Már ketten ülünk a balkon alatt. Egy zápor kellős közepén szívunk. Az eső monoton hangú cseppeket ejt a cserép tetőre..."