Chapter 3.

*4 évvel később*
Száguldás. Nincs is jobb a száguldásnál. Suhanni a levegőben, szárnyalni a szabadság szárnyain. A manőver felszerelés kattan, a sodrony visszahúzódik. Kardok pengéi csattannak, nyakszirtek zuhannak, óriások hullanak.
Ám a falakon belüli katonaság sem mindig fenékig tejfel. A béke sok emberáldozatot követel. Vannak, akik ezt túlélik,és vannak, akik nem. És ha az osztagok nagy része elhalálozik, akkor kit lehet büntetni? Kit? Hát persze, hogy a szerencsétlen, lusta népért küzdő hős katonákat. Így van ez napjainkban is, most, hogy kissé sikerült visszaszorítani a titánok egyre csak növő erejét. Az életben maradt katonákat, élükön hadnagyukkal-már ha túlélte a támadást- a bíróság elé hívatják, majd elveszik mindenüket. A vas oszlophoz bilincselve vallatják a hadnagyokat, ha pedig valami nem tetszik nekik, osztagukat büntetik. Mivel én nem tartozom a fejesek közé, így rám is iszonyatos csapásokat mérnek újra meg újra. A mi osztagunk járta meg a legjobban. Nem kekeckedésből, de a Ichiru Osztagunk teljes épségben maradt, -ezidáig- nagyszerű hadnagyunk miatt. Az egység 75%-a elveszett, az életben maradtakra pedig valami féle bűnt ruháznak. Ezek után ki az, aki a hazáért kész igaz harcot vívni? Hogy utána a poros cellában töltse le élete hátralévő részét? Felség árulás vádjával, az 56-os Ichiru Osztag összes tagját letartóztatják. A hadnagyok sorsáról a későbbiekben döntenek, addig őket egy külön szobába hurcolják nem túl emberséges módon.
-Hadnagy Uram!-kiáltok teli torokból, duzzadt szemekkel, könnyezve. Sipító hangom gondosan szőtt pókhálóként tölti be az egész bírósági termet. Hangom megint csak elvészni látszik a felbőszült nagyurak ordibálásai közt. A bíró megelégeli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában,így parancsot ad ki a vallató őröknek, az újabb támadásra. Utolsó emlékeim közt szerepel egy felém nyújtott hadnagyi kéz, egy "Vigyázz!"-t artikuláló ajak, egy mérhetetlenül fájdalmas csapás, mely rögtön a padlóra küld. A még megmaradt, hajszálnyi energiámmal, szememet, s fülemet egy utolsó pillanatra kinyitom. Egy szőke tincs, mely játékosan cirógat, egy vaskos kar, mely átölel, s egy erélyes hang, meg azt kiáltja:
-Kisasszony, jól van? -Majd ér pattanás, s világomat se tudom.Ájultan fekszem a bíróság főteremének rideg padlókövén. Egy szőke tincs, mely játékosan cirógat, egy vaskos kar, mely átölel, s egy égő ajak, mely forró csókot lehel, immáron kihűlt számra...